Edzők - Váczi Zoltán

Tartalomjegyzék

 

Váczi Zoltán 4.dan

Kezdetek

1990 őszén, 7 évesen, Senpai Németh Katalin gyerekcsoportjában kezdtem karatézni az Alba Regia SC színeiben. Katalin Senpai 1992-ben Budapestre költözött, így a csapatunkat a többi gyerekcsoportba integrálták. Én Sensei Kapás Zoltán újonnan induló gyerekcsoportjába kerültem, ahol az első övvizsgámra is sor került 2 év után.

1996-ban a gyerekcsoportunk összevonásra került a felnőttekével, így Kapás Sensei mellett már Sensei Kovács Ferenc is tartott számomra edzéseket.

Egyetemi tanulmányaim miatt 2001-től hétköznaponként Sensei Fris Ferenc klubjában (Budai Harcművész SE.) folytattam az edzéseket, majd 2009-ben hivatalosan is átigazoltam.

Versenyzés

1994-ben vettem részt életem első karate versenyén, még „klikker” szabályrendszerben, amelyben kezdetben nem voltam túlságosan sikeres, de meghatározó volt számomra. Három évnek és sok versenynek kellett eltelnie, hogy elkezdtem ráérezni a „klikker” szabályrendszerre, így a kitartásom meghozta a gyümölcsét és 1997 őszén két országos versenyen is a dobogón állhattam. A knock-down szabályrendszerre való áttérés szintén nem volt zökkenőmentes számomra, de 2 év után ifjúsági, majd junior kategóriában is felállhattam a dobogó legmagasabb fokára országos versenyeken.

Felnőtt korcsoportban nagy áttörést jelentett számomra a 2006-os év, amikor a Hungarian Openre való felkészülésemet eggyel komolyabb szinten tudtam elvégezni. A versenyen nyújtott teljesítményem alapján meghívtak a nemzeti válogatott edzőtáborába, amely hatalmas megtiszteltetés volt számomra. Itt bizalmat kaptam, hogy képviselhettem hazánkat a budapesti Európa Bajnokságon.

2015-ig folyamatosan tagja voltam a válogatottnak, amelynek keretében 2009-ben lehetőséget kaptam, hogy a budapesti Világbajnokságon, majd 2010-ben a logronoi (Spanyolország) Európa Bajnokságon indulhassak. Mindhárom kiemelkedő nemzetközi versenyt nyert mérkőzésekkel zártam.

Legfontosabb hazai eredményeimnek a 2010-es és a 2015-ös Magyar Bajnokságon elért 1. helyezésemet tartom, míg nemzetközi szinten a 2011-es Horvát Open 2. helyezésemet.

 

A karate pályafutásom fontos mérföldkövei az övvizsgák, amelyek közül a mestervizsgáimat a következő években teljesítettem:

1. Dan - Pécs, 2003

2. Dan - Pécs, 2006

3. Dan - Jászberény, 2012

4. Dan - Japán, 2019

Bíráskodás

2005 óta hazai, majd 2012 óta nemzetközi versenybíróként is segítem a versenyek lebonyolítását.

Oktatás

2010. februárban indítottam el a XI. kerületben az első karate csoportomat. Azóta az edzésrendnek megfelelően számos csoportban foglalkozok gyerekekkel, felnőttekkel.

Tanulmányok, munka

2007-ben a Budapesti Műszaki Egyetemen Közlekedésmérnöki diplomát szereztem, majd azóta logisztikai tervezőmérnökként dolgozok.

2011-ben a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karán Sportedzői képesítést szereztem jeles minősítéssel.

Fontosabb versenyeredményeim

Évszám Megnevezés Helyszín Kategória Helyezés
1997 III. Karát Kupa Gyula serdülő nehézsúly kumite 3. helyezés
1997 Mikulás Kupa Veszprém serdülő nehézsúly kumite 1. helyezés
1999 Martfű Kupa (nemzetközi) Martfű ifjúsági +60kg kumite 1. helyezés
2000 Országos ifjúsági és junior verseny Hajdúszoboszló junior 70 kg kumite 1. helyezés
2004 Magyar bajnokság Budapest felnőtt 80 kg kumite, A kat. 3. helyezés
2005 MKSZ Knockdown MB Budapest felnőtt 80 kg kumite, A kat. 2. helyezés
2006 VI.Nagykun Kupa Karcag felnőtt 80 kg kumite, A kat. 1. helyezés
2006 Európa Bajnokság Budapest felnőtt 80 kg kumite, A kat. legjobb 16-ban
2006 MKSZ Knockdown MB Szentes felnőtt 80 kg kumite, A kat. 3. helyezés
2007 Hungarian Open Szolnok felnőtt 80 kg kumite, A kat. 3. helyezés
2008 V. Győri Ashihara Karate Gála Győr felnőtt 80 kg kumite, A kat. 3. helyezés
2008 VI. Győri Ashihara Karate Gála Győr felnőtt 80 kg kumite, A kat. 2. helyezés
2009 Világbajnokság Budapest felnőtt 80 kg kumite, A kat. legjobb 16-ban
2009 2. Morotva Kupa Berettyóújfalu felnőtt 80 kg kumite, A kat. 2. helyezés
2010 Szolnok Kupa Szolnok felnőtt 80 kg kumite, A kat. 1. helyezés
2010 Európa Bajnokság Logrono felnőtt 80 kg kumite, A kat. legjobb 16-ban
2011 Ausrian Open Bécs felnőtt 80 kg kumite, A kat. 3. helyezés
2011 XII. Győri Ashihara Karate Gála Győr felnőtt 80 kg kumite, A kat. 1. helyezés
2011 Horvát Open Samobor felnőtt 80 kg kumite, A kat. 2. helyezés
2012 Magyar bajnokság Budapest felnőtt 80 kg kumite, A kat. 3. helyezés 
2013 Magyar bajnokság Budapest felnőtt 80 kg kumite, A kat. 3. helyezés  

2013

Csapatbajnokság   Budapest felnőtt kumite 1. helyezés
2014 Magyar bajnokság    Szolnok   felnőtt 80 kg kumite, A kat. 3. helyezés  
2014 Csapatbajnokság Budaörs felnőtt kumite 3. helyezés  
         
2015 Magyar bajnokság    Budaörs felnőtt 80 kg kumite, A kat. 1. helyezés

 

We use cookies
Weboldalunkon sütiket használunk. Ezek egy része elengedhetetlen az oldal működéséhez, míg mások segítenek nekünk ezen az oldalon és a felhasználói élményen (nyomkövető sütik). Ön eldöntheti, hogy engedélyezi -e a cookie -kat vagy sem. Kérjük, vegye figyelembe, hogy ha elutasítja őket, előfordulhat, hogy nem tudja használni a webhely összes funkcióját.