Az évzáró ünnepségünkön levetített eseményösszefoglaló videónkban a 2015-ös kiemeltebb programjainkat szedtük össze.
Érdemes visszatekinteni, hogy milyen tartalmas évet tudhatunk magunk mögött.
Ezzel a képpel szeretnénk megköszönni az iData Kft. (iTrack Nyomkövetés) egész éves támogatását, amellyel lehetővé tették olyan sporteszközök vásárlását, amelyeket nem, vagy csak jóval később tudtunk volna beszerezni. A támogatásból vásárolt testpajzsokkal már a kezdő gyerekek is gyakorolhatják a küzdelem alapjait, valamint a haladó versenyzők, országos bajnokok továbbfejlődése is biztosított (pajzsok, pontkesztyűk, zsákok).
Az egész Újbuda Kyokushin Karate csapat nevében Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és további Sikerekben Gazdag Új Évet Kívánunk az iData Kft. minden munkatársának!
December 16-án a Carl Rogers Általános Iskolában, 17-én pedig a Bocskai István Általános Iskolában tartottuk meg a kezdők évzáró övvizsgáját. A középhaladó és haladó gyerekek, valamint a felnőttek övvizsgája külön napon, szombaton 2 etapban volt megtartva.
A szombati övvizsgákat követően évzáró ünnepséget szerveztünk a közeli Mermel étteremben.
December 06-án Várpalotára látogattunk, ahol 26 újbudai versenyzőnk indult a III. Palota kupa meghívásos versenyen. Az eseményen 22 egyesület 236 versenyzője vett részt, amelyen küzdelemben és formagyakorlatban lehetett indulni körmérkőzés jelleggel. A versenyről 12 aranyérmet, 5 ezüstérmet és 15 bronzérmet hoztuk haza Újbudára.
Részletes eredmények:
November 24-én és 25-én a Diáksport szövetség felkérésére a "Sport legyen a Tied" programsorozat keretében 2 iskolában (Lisznyai utcai Ált. Iskola, Csíkihegyek Ált. Iskola) az alsós osztályoknak karate bemutatókat tartottunk.
Minden bemutatót egy kis nyílt edzés követett, ahol a gyerekek kipróbálhattak egy-egy karatés gyakorlatot, amelynek nagy sikere volt.
November 20-án házi versenyt szerveztünk, amelyre rekord létszámmal jelentkeztek, hiszen kereken 80 versenyző próbálta ki magát: 68 újbudai, 5 tápiószentmártoni és 7 versenyző a Mester utcai csapatból.
Már hagyománnyá vált, hogy félévente házi versenyt szervezünk, ahol a kezdőbb tanítványok hasznos tapasztalatokat és sikerélményeket szerezhetnek. A versenyen körmérkőzés jelleggel csipeszharcban, formagyakorlatban és testpajzsos küzdelemben lehetett indulni.
November 14-én az őszi félév legrangosabb gyerekversenyén, a 2015. évi Magyar Kyokushin Karate Szervezet Utánpótlás Magyar Bajnokságán 12 újbudai versenyzőnk vett részt. A versenyre 448 nevezés érkezett, így kategóriánként jellemzően 20-30 versenyző közül kerültek ki a győztesek.
7 versenyzőnk éremmel zárta a versenyt.
Részletes eredmények: