2024. U20 Európa-bajnokság előtti gondolatok - Gergely Henrietta

2024.10.21. heni eb

2024.10.21. heni eb
2024.10.26-án, szombaton a lengyelországi Wroclawban lépnek tatamira U20 válogatott versenyzőink az Európa-bajnokságon. A felkészülés végén Gergely Henriettát kérdeztük, aki +65-kg-ban fogja képviselni Magyarországot és a Budai Harcművész SE-t. 

  • Ez már a sokadig Európa-bajnokságod lesz. Hogy sikerült most a felkészülésed?

A felkészülés során rengeteg hullámvölgyet éltem meg. Voltak pillanatok, amikor a fáradtság és a stressz miatt a sírás kerülgetett, máskor pedig a sikerélmények hoztak örömet. Minden egyes edzés, minden küzdelem az akaratról és az önmagammal vívott harcról szólt. A kihívások talán most voltak a legerősebbek, de úgy érzem, hogy az összes nehézség ellenére a végére összeállt minden és most már olyan állapotban vagyok, ami lehetőséget ad arra, hogy Európa-bajnoki címmel térhessek majd haza.

  • A tavalyi U20-as Eb bronzérmed mellett két felnőtt Eb-ről is van tapasztalatod. Mivel lennél most elégedett?

Természetesen az első hellyel lennék elégedett, hiszen ez az, amiért dolgozom. Emellett szeretném, ha most jobb teljesítményt tudnék nyújtani, mint legutóbb. A célom, hogy nemcsak az ellenfeleim felett arassak győzelmet, hanem önmagamat is felülmúljam, és a tatamin megmutassam azt a fejlődést, amin az elmúlt időszakban keresztülmentem.

  • Van egy gyerek csoportod. Ők tudják, hogy milyen versenyre készülsz, mit jelent egy Európa-bajnokságon versenyezni?

Igen, említettem már nekik, hogy Európa-bajnokságra készülök, de még nem fogják fel szerintem, hogy mekkora jelentőséggel bír egy ilyen verseny. Még fiatalok, és számukra a karate most inkább a játék és a tanulás öröméről szól. Idővel azonban, ahogy egyre több tapasztalatot szereznek, meg fogják érteni, hogy mennyi munka, elkötelezettség és szenvedély van egy ilyen megmérettetés mögött.

  • Köszönjük szépen a beszélgetést, szurkolunk, hogy sikerüljün elérni a célod!

(NNB)