Idén 18. alkalommal kerültek átadásra Újbuda Önkormányzata által a Papp László Sportolói Ösztöndíjak. A díjat 2007-ben azzal a céllal alapították, hogy segítse a kerületben élő fiatal sportolók felkészülését és versenyeztetését. Egyesületünkből idén ismét elnyerte a díjat Senpai Gergely Henrietta. Gratulálunk Heni, nagyszerű példa vagy a fiatalabbak számára! A díjakat ifj. Papp László, Dr. László Imre Újbuda polgármestere és dr. Bács Márton alpolgármester adta át a 20 sportolónak.
Az Utánpótlás Európa-bajnoksággal egy időben két versenyzőnk Érdre utazott az IBK szervezet Európa Kupájára. Bánky Liliánát és Sharabi Mayát Sensei Mészáros András és Senpai Kátay Bulcsú kísérte el. Mind a két lánynak jó lehetőség volt a fejlődésre, új és erős ellenfelekkel tudtak küzdeni.
8 versenyzővel és 1 bíróval vettünk részt az idei Knockdown Utánpótlás Magyar Bajnokságon a Pestszentimrei Sportkastélyban, ahol formagyakorlatban és full kontakt küzdelemben lehetett indulni. A verseny kiegészült még felnőtt kategóriával is. Kis csapatunk sok tapasztalatot gyűjtve 2 arany- és 2 bronzéremmel zárta a napot.
Csapatunk nagyrésze már szerda reggel elindult a lengyelországi Wroclawba, így a szokásostól eltérően nem csak rohanással töltöttük ott tartózkodásunkat. Út közben megálltunk Brnoban ebédelni és pihenni. Végül délután negyed 6-kor érkeztünk meg a hotelbe. Elfoglaltuk a szobákat, majd vacsorázni mentünk. A közelben lévő nagy választék miatt hirtelen nem is tudtunk dönteni, de egy jó ázsiai étterem, ahol sokféle étel volt az étlapon, mindenkinek jó választás volt.
Éles Léna U16 válogatott versenyző beszámolója:
Ismét sor került egy ceglédi válogatott napra az Ungvári Miklós Judo Központban október 12-én.
A csapatból Sensei Váczi Zoltán, Senpai Gergely Henrietta, Lukács Kamilla, Zsin Zsombor, Bánky Liliána, Zsin Zsófia, Sharabi Maya és én vettünk részt. A napot önálló bemelegítéssel, hengerezéssel és mobilizációval indítottuk. Ezt egy nagyon alapos, közös bemelegítés követte, aztán favorit technikákat gyakoroltunk, külön a felnőttek, juniorok és az ifik. Sok jó rávezető gyakorlattal találkoztunk, gyakoroltuk, hogy hogyan tudjuk minél jobban beépíteni mindezt a küzdelmünkbe.
9 versenyzővel indultunk Szlovákiába, Dunaszerdahelyre a Kovács Kata Zsófia Emlékversenyre, Shihan Markovics János meghívására. Csapatunkat még 4 bíró képviselte, Sensei Faragó Viktor, Senpai Kiskó Bernadett, Senpai Balázsi Levente és Senpai Gergely Henrietta. A versenyen küzdelemben és „érintős pontrendszerben” lehetett indulni, a kezdők és a haladók külön kategóriában mérettettek meg. 3 országból 236 versenyző érkezett, valaki az első tapasztalatokat begyűjteni, mások rutinos versenyzőként kemény csatákat vívni, vagy új szabályrendszerben kipróbálni magukat. Csapatunk 3 arany-, 3 ezüst- és 3 bronzérmet szerzett.
A siklósi kvalifikációs verseny után egy héttel újra versenyre indultunk, ezúttal Szegedre, egy kisebb világszervezet, az IKO Kyokushinkaikan Union Európa-bajnokságára, melyre 10 országból érkeztek versenyzők. A verseny U16, U18, U21 és felnőtt korosztályokban volt meghirdetve. A korábbi versenyektől eltérően itt nem a naptári év, hanem a betöltött életkor számított a korcsoportoknál, így például aki már betöltötte a verseny napja előtt a 16. évet, annak U18 korosztályban kellett versenyezni.
Versenyzőink eredményesen szerepeltek, 4-en 2 arany- és 2 ezüstérmet szereztek.
Nagy várakozásokkal és 8 versenyzővel indultunk Siklósra a Damashi Kupára, ahová több, mint 200 versenyző érkezett. Közülük 5-en az októberi lengyelországi U16, U20 Európa-bajnokságot célozták meg. Ifjúsági formagyakorlatban és lány küzdelemben már a Diákolimpia Döntőn elért eredményekkel is szereztek pontokat a versenyzők, de az ifjúsági fiúknál (akiknél más szabályrendszer van az Eb-n, mint a Diákolimpián) és U20-asoknál most dőlt el a 2 kvalifikációs hely sorsa. A fiatalabbaknak területi versenyként hirdették meg a viadalt, így ők körmérkőzésben tudták eldönteni, hogy ki a kategória bajnoka. Sensei Faragó Viktor és Senpai Kátay Bulcsú bíróként vett részt a versenyen, utóbbi sikeres „C” kategóriás gyakorlati vizsgát tett, így hivatalosan is bíró lett! A nap végén 3 arany-, 1 ezüst- és 2 bronzérmet szereztünk.