Az Utánpótlás Európa-bajnoksággal egy időben két versenyzőnk Érdre utazott az IBK szervezet Európa Kupájára. Bánky Liliánát és Sharabi Mayát Sensei Mészáros András és Senpai Kátay Bulcsú kísérte el. Mind a két lánynak jó lehetőség volt a fejlődésre, új és erős ellenfelekkel tudtak küzdeni.
Maya felnőtt „C” -60 kg-os kategóriában indult, ami a szabályrendszert tekintve megegyezik a juniorokéval. Első küzdelme szorosan alakult, de a küzdőidő közepétől versenyzőnk kezdte megtörni az ellenfelet, majd fejrúgással pontot is tudott szerezni. A végén nem volt kérdés, hogy Maya nyeri a küzdelmet. A második ellenféllel szemben tanítványunk végig hajtotta ellenfelét, irányította a küzdelmet, ennek ellenére csak egy bíró látta őt jobbnak. A hosszabbítás hasonlóan alakult, Maya folyamatosan ment előre, egy pillanatig nem hagyta ellenfelét szusszanni. Meglepetésemre most is csak három bíró emelte fel az ő zászlóját, de ez már elég volt a győzelemhez. Harmadik küzdelmében egy már ismert ellenfél következett, aki a többieknél nagyobb ellenállást mutatott. Szoros küzdelem alakult ki, de Maya többnyire itt is irányítani tudott. Itt inkább számítottunk a hosszabbításra, mint az előző küzdelemben, végül 3 bíró versenyzőnket látta jobbnak. Maya így első helyen végzett!
Lili junior -55 kg-ban három elős ellenféllel nézett szembe. Első, fekete öves ellenfelével szemben egy hete szoros küzdelemben maradt alul. Az első menetben szoros küzdelem alakult ki, de a végén Lili kissé fölénybe került. Két bíró jobbnak látta, három pedig döntetlent ítélt, hosszabbítás következett. Itt versenyzőnk erős kéztechnikáinak köszönhetően megtörte ellenfelét, többször kiterelte a tatamiról, amire pontot is kapott, megérdemelten győzött. Második ellenfele hevesen kezdte a küzdelmet, de az ütések nem estek jól neki. Gyors fejrúgással Lili előnybe került, ezután látható fölényben volt, majd testre is sikerült pontot szereznie, magabiztosan győzött. Harmadik, fekete öves ellenfelének idén már a felnőtt korosztályban is voltak jó eredményei. Lili 20 másodperc után egy gyors fejrúgással előnybe került. A rutinos versenyző erős ütésekkel próbálta tanítványunkat gyengíteni, aki jól felvette a harcot. Lili egy jól időzített fejrúgással újra pontot tudott szerezni, így a küzdelemnek idő előtt vége lett. Versenyzőnk erős ellenfelekkel szemben szerzett értékes győzelmeket, a kategória bajnoka lett!
Gratulálunk a versenyzőknek, köszöntjük a pástedzők munkáját!
Nagy Nóra Bíborka 2. dan