2024.10.26-27. - Két érem az Utánpótlás Európa-bajnokságról

2024.10.26. ebCsapatunk nagyrésze már szerda reggel elindult a lengyelországi Wroclawba, így a szokásostól eltérően nem csak rohanással töltöttük ott tartózkodásunkat. Út közben megálltunk Brnoban ebédelni és pihenni. Végül délután negyed 6-kor érkeztünk meg a hotelbe. Elfoglaltuk a szobákat, majd vacsorázni mentünk. A közelben lévő nagy választék miatt hirtelen nem is tudtunk dönteni, de egy jó ázsiai étterem, ahol sokféle étel volt az étlapon, mindenkinek jó választás volt.

Másnap bementünk a város központjába reggelizni, majd körbejártuk a hatalmas főteret. Wroclaw egyik érdekessége a mindenfelé elhelyezett több, mint 300 db törpe szobor. Érdekes volt megkeresni és felfedezni őket. A séta után az állatkert felé vettük az irányt. A bemutatott állatokat tekintve szerintem hasonló a budapesti állatkerthez, így számomra nem nyújtott extra nagy élményt, de mivel szeretek állatkertbe járni, ez egy jó program volt. Itt a legtöbb állat hatalmas kifutókban volt, ami kicsit megnehezítette, hogy megfigyeljük őket, illetve többen is behúzódtak a házukba. A budapesti zegzugos megoldások, illetve a nyitott állatházak miatt ott úgy is meg lehet nézni őket, ám erre itt nem volt lehetőség. Az állatkert hatalmas helyen terül el, így a program végére alaposan elfáradtunk. A hotel felé menet újra az ázsiai étteremben ettünk, majd a szobáinkban pihentünk egy kicsit. Este átmozgató edzéssel hangolódtunk a versenyre.

A péntek délelőttöt pihenéssel töltöttük, majd a mérlegelés előtt újra edzettünk egyet. A regisztrációnál minden rendben zajlott, megkaptuk a nyakba akasztókat és a felvarrókat a gi-re. Mivel Kaminak és Lénának is figyelni kellett a súlyára, ezután gyorsan ebéd után néztünk. Ezúttal egy olyan helyre tértünk be, ahol nagyon nagy volt a választék, mindenki magának szedett, amennyit akart, majd a végén súly alapján egységesen kellett fizetni. Nekem nagyon tetszett ez a megoldás, mert így többféle ételt is ki tudtam próbálni, nem egy valamiből kaptam jó nagy adagot. Ezután újra a központ felé vettük az irányt, hogy még egy finom süteményt és egy jó kávét elfogyasszunk. Este egy rövid relaxációt követően mindenki hamar pihenni ment, hiszen másnap következett a verseny. A verseny, amire nagyon sokat készültünk.

Az utánpótlás Eb-re több, mint 400 versenyző érkezett 25 országból. A sportcsarnok hatalmas volt, talán fedettpályás atlétikai eseményeket is szerveznek ott. A 4 tatami köré mobil lelátókat tettek, ami nagyon beszorította az eseményt, illetve kevés volt az ülőhely a nézőtéren. De a bemelegítésre bőven volt hely.

Szombat délelőtt formagyakorlattal kezdődött az Európa-bajnokság, így nekünk volt időnk pihenni. Az első programunk a megnyitó volt délben, de előtte a bemelegítést elvégeztük. A megnyitó és a Kata eredményhirdetés elhúzódott, a küzdelmek a kiírthoz képest egy órával később kezdődtek. Csapatunkból Éles Léna kezdte a küzdelmeket U16 -60 kg-ban. Léna első Eb-jén szerepelt, georgiai ellenféllel kezdett. Két fejrúgást követően idő előtt befejeződött a küzdelem.

Lukács Kamilla folytatta a küzdelmeket U16 -55 kg-ban. A kategóriában 20-an igyekeztem a dobogó felé. Kami holland, majd spanyol ellenfelét legyőzve jutott a legjobb 4 közé. Az elődöntőben ukrán ellenféltől az utolsó hosszabbításban kikapott, így harmadik helyen végzett. 

Harmadikként Zsin Zsombor U20 +90 kg-ban lépett tatamira. Zsombornak az utánpótlás évek után ez volt az első nagy nemzetközi versenye. A hazai versenyeken rendszeresen jól szerepel, de a nemzetközi porondon az áttörést még nem sikerült elérni. Versenyzőnk hatalmas litván ellenféllel kezdett, akinek hosszú végtagjait sok elmozgással igyekezett kiiktatni. Ez az elején jól sikerült, sok védekezéssel és visszatámadással kiegyenlített volt a küzdelem. A küzdőidő felénél elfogyott versenyzőnk lendülete, jobban magára engedte ellenfelét, akinek hosszú végtagjai között nehéz volt helyet találni a technikáknak. 2 perc után bírói döntéssel a litván fiú jutott a négy közé. Zsombornak még sok rutinra és nehéz küzdelmekre van szüksége a felnőtt szabályrendszerben, ahol gyakorolhatja, hogyan lépje át önmagát. A junior és a felnőtt versenyek között hatalmas a különbség, főleg a férfiaknál. Az átmenetre jó lehetőség ez a 20 év alattiaknak szóló verseny, ahol hasonló életkorú és tapasztalatú versenyzők mérkőznek meg. A megfelelő versenyek kiválasztásával versenyzőnk önbizalmát is növelnünk kell, hogy elhiggye, helye lehet erős mezőnyben is. Köszönjük Zsombor munkáját, büszkék vagyunk rá, hogy képviselt minket az Európa-bajnokságon.

Csapatunkból utolsóként Gergely Henrietta U20 +65 kg-ban lépett tatamira. Ha röviden foglalnám össze, azt mondanám, küzdelmei során kétség sem fért hozzá, hogy Heni lesz a bajnok. Versenyzőnk a tavalyi U20-as Eb-n bronzérmet szerzett, de van már két nagyon hasznos tapasztalata felnőtt Európa-bajnokságról is. Most előnyerőként ukrán ellenfél várt rá a négy közé jutásért. Az ellenfél erősen kezdett, de Heni erős test támadásai hamar visszavették a lendületét. A küzdőidő felénél gyomorra sikerült megfogni. Heni pontot kapott és az előnyt sikerült a menet végéig megtartani, Ő jutott az elődöntőbe. Második körben litván ellenfél következett, akinek szintén nem estek jól versenyzőnk erős ütései. Heni hamar átvette az irányítást, majd végig kézben tartotta azt. A menet végén bírói döntéssel egyértelműen győzött. A döntőbe számomra meglepetésként az a török versenyző került a másik ágról, akit Heni a májusi felnőtt Eb-n magabiztosan legyőzött. Az ellenfél most sem tudta megállni versenyzőnk erős támadásait, próbált lépést tartani, de Heni végig uralta a küzdelmet, plusz néhány fejrúgással is megzavarta a török lányt. Heni mindegyik küzdelmét magabiztosan nyerte, hosszabbítás szóba sem került, idén Ő lett a nehézsúly Európa-bajnoka. Ezzel két Európa-bajnoki bronzérme mellé megszerezte harmadik aranyérmét is. Gratulálunk, nagyon büszkék vagyunk, hogy évek óta ilyen magas teljesítményt nyújt. Heni a versenyek mellett másodéves egyetemista, illetve egyik gyerekcsoportunk edzője. De a munkát folytatni kell, hiszen következő versenye egy hónap múlva a jövő évi súlycsoportos világbajnokság kvalifikációs versenye lesz Belgiumban.

A szombati versenynap nagyon elhúzódott, este 9-kor került sor az eredményhirdetésre. Henit dopping-tesztre vitték, ami sokáig tartott. Utána még pizzázni mentünk, a nap során mindenki kellően megéhezett. Az első nap küzdelmei után a magyar csapat az éremtáblázat 4. helyén végzett, egyesületünk pedig egy arany- és egy bronzéremmel az egyik legeredményesebb hazai egyesület lett.

Vasárnap délelőtt pihentünk, illetve akinek volt kedve folytathatta a városnézést. Délután a felnőtt súlycsoport nélküli verseny küzdelmei következtek. 5 magyar versenyzőnek szurkolhattunk, akik mind fantasztikus teljesítményt nyújtottak. Néhol több, mint 30 kg súlykülönbséggel szemben is állták a sarat, ami a nap végén érmekben is megmutatkozott. Mező Lili és Lajtos Patrik ezüstéremmel, Fekete Gergely bronzéremmel zárta a napot. Gratulálunk nekik, ahogy Tóth Csengének és Szalay Bertának is, akik szintén nagyszerűen küzdöttek.

Este vacsora után néhányan a Sayonara party-n lazítottak, én igyekeztem hamar elaludni, másnap korán reggel indultunk haza. Az utazás valahogy gyorsabban telt, mint odafelé, így már délután megérkeztünk Budapestre. Azt hiszem mindenki sok élménnyel és hasznos tapasztalatokkal tért haza.

Fotók: <<Ide kattints>>

We use cookies
Weboldalunkon sütiket használunk. Ezek egy része elengedhetetlen az oldal működéséhez, míg mások segítenek nekünk ezen az oldalon és a felhasználói élményen (nyomkövető sütik). Ön eldöntheti, hogy engedélyezi -e a cookie -kat vagy sem. Kérjük, vegye figyelembe, hogy ha elutasítja őket, előfordulhat, hogy nem tudja használni a webhely összes funkcióját.