December 16-án a Carl Rogers Általános Iskolában, 17-én pedig a Bocskai István Általános Iskolában tartottuk meg a kezdők évzáró övvizsgáját. A középhaladó és haladó gyerekek, valamint a felnőttek övvizsgája külön napon, szombaton 2 etapban volt megtartva.
A szombati övvizsgákat követően évzáró ünnepséget szerveztünk a közeli Mermel étteremben.
Az évzáró ünnepségünkön az övvizsga eredményhirdetésen túl az év fontosabb eseményeiről is megemlékeztünk, majd kiemeltük a legsikeresebb versenyzőinket és köszönetet mondtunk az edzőknek és a támogatóinknak. Külön köszönettel tartozunk az iData Kft-nek az egész éves támogatásáért, amelyből hasznos sporteszközök vásárlását tudtuk finanszírozni.
Az évzárón kihirdetésre került, hogy a Magyar Kyokushin Karate Szervezet versenyminősítési rendszere alapján 51 sportegyesületből csapatunk az előkelő 8. helyen zárta a 2015-ös évet.
Nagyítható csoportképek az övvizsgákat követően:

