2021.11.20. - IBK Nemzetközi verseny, Törökbálint

2021.11.20. ibk versenyAz Európa-bajnokság utáni hétvégén egy másik szervezet nemzetközi versenyére utaztunk Törökbálintra, ahová közel 300 fő nevezett. Egyesületünket most egy kisebb csapat, 9 versenyző és 1 bíró képviselte.

Eredményeink: 2 arany-, 3 ezüst- és 2 bronzérmet szereztünk!

Részletek: 

4 érmet szereztünk az Utánpótlás Európa-bajnokságon!

2021.11.14. eb2021.11.12-14. – Európa-bajnokság, Nagyvárad

Péntek hajnalban elindultunk eddigi legnagyobb csapatunkkal az idei korosztályos Európa-bajnokságra Romániába. A járványhelyzet miatt már az előkészületek is okoztak nehézségeket. Szerencsére mind a 6 kvalifikált versenyzőnk sikeresen átkelt a határon, majd regisztráció, antigén teszt és mérlegelés következett, ahol minden a tervek szerint alakult. A szállás elfoglalása után felfedeztük a belvárost, majd egy korai vacsorát követően időben nyugovóra tért a csapat.

Interjú Senpai Balázsi Leventével

2021.11.29. levi interjuA héten megérkeztek a nyári sikeres danvizsgázók várva várt fekete övei. Ebből kifolyólag kérdeztük Senpai Balázsi Leventét az idáig vezető útjáról. Levi augusztus végén a IX. Nyári SHSZ táborban Mátraházán tett sikeres vizsgát 1. dan övfokozatra.

Európa-bajnokság előtti gondolatok - Zsin Zsombor

2021.11.13 14. zsomborNovember 13-14. között Romániában, Nagyváradon kerül megrendezésre szervezetünk 2021. évi Utánpótlás Európa-bajnoksága, ahol 6 versenyzőnk fogja képviselni az egyesületet és Magyarországot!

Az alábbiakban Zsin Zsombor gondolatait olvashatjátok a felkészüléssel és az Európa-bajnoksággal kapcsolatban.

Európa-bajnokság előtti gondolatok - Gulicska Bence

2021.11.13 14. benceNovember 13-14. között Romániában, Nagyváradon kerül megrendezésre szervezetünk 2021. évi Utánpótlás Európa-bajnoksága, ahol 6 versenyzőnk fogja képviselni az egyesületet és Magyarországot!

Az alábbiakban Gulicska Bence gondolatait olvashatjátok a felkészüléssel és az Európa-bajnoksággal kapcsolatban.

Európa-bajnokság előtti gondolatok - Torma Máté

2021.11.13 14. mateNovember 13-14. között Romániában, Nagyváradon kerül megrendezésre szervezetünk 2021. évi Utánpótlás Európa-bajnoksága, ahol 6 versenyzőnk fogja képviselni az egyesületet és Magyarországot!

Az alábbiakban Torma Máté gondolatait olvashatjátok a felkészüléssel és az Európa-bajnoksággal kapcsolatban.

Európa-bajnokság előtti gondolatok - Hua Ngoc Lan Nhi

2021.11.13 14. nikiNovember 13-14. között Romániában, Nagyváradon kerül megrendezésre szervezetünk 2021. évi Utánpótlás Európa-bajnoksága, ahol 6 versenyzőnk fogja képviselni az egyesületet és Magyarországot!

Az alábbiakban Hua Ngoc Lan Nhi gondolatait olvashatjátok a felkészüléssel és az Európa-bajnoksággal kapcsolatban.

Európa-bajnokság előtti gondolatok - Gergely Henrietta

2021.11.13 14. heniNovember 13-14. között Romániában, Nagyváradon kerül megrendezésre szervezetünk 2021. évi Utánpótlás Európa-bajnoksága, ahol 6 versenyzőnk fogja képviselni az egyesületet és Magyarországot!

Az alábbiakban Gergely Henrietta gondolatait olvashatjátok a felkészüléssel és az Európa-bajnoksággal kapcsolatban.

Európa-bajnokság előtti gondolatok - Lukács Marcell

2021.11.13 14. marciNovember 13-14. között Romániában, Nagyváradon kerül megrendezésre szervezetünk 2021. évi Utánpótlás Európa-bajnoksága, ahol 6 versenyzőnk fogja képviselni az egyesületet és Magyarországot!

Az alábbiakban Lukács Marcell gondolatait olvashatjátok a felkészüléssel és az Európa-bajnoksággal kapcsolatban. 

Interjú Senpai Kiskó Bernadettel

2021.10.20. betti interjuSenpai Kiskó Bernadett augusztus végén a IX. Nyári SHSZ táborban Mátraházán tett sikeres vizsgát 1. dan övfokozatra. Erről és az eddigi karatés pályafutásáról olvashattok:

We use cookies
Weboldalunkon sütiket használunk. Ezek egy része elengedhetetlen az oldal működéséhez, míg mások segítenek nekünk ezen az oldalon és a felhasználói élményen (nyomkövető sütik). Ön eldöntheti, hogy engedélyezi -e a cookie -kat vagy sem. Kérjük, vegye figyelembe, hogy ha elutasítja őket, előfordulhat, hogy nem tudja használni a webhely összes funkcióját.