2019.07.08-12. - XV. Napközis táborunk

Hírek

2019.07.08 12. napkozis tabor

2019.07.08 12. napkozis tabor
Idei második napközis táborunkat július második hetében tartottuk, melyre az 5-14 éves tanítványainkat vártuk. Az edzések mellett változatos programokkal készültünk, amelyek ismét nagy sikert arattak.

Részletek:

Hétfőn az egész héten át tartó csapatversenyt kezdtük meg, a csapattagok kicsit jobban megismerhették egymást, valamint aszfaltrajz versenyt szerveztünk.

Kedden délután az újpesti Rex Állatszigetet látogattuk meg, ahol megismerkedtünk az örökbefogadás menetével, valamint a felelős állattartással, ezen kívül kirándulni is volt időnk.

Szerdán az edzések között a közeli játszótérre mentünk számháborúzni.

Csütörtökön ellátogattunk Az Inkák Aranya című kiállításra, ahol egy munkafüzet segítségével ismerhettük meg az Inkák Dél-Amerikai civilizációját. Egy rejtvényt megfejtve mindenki kis ajándékot is kapott.

Pénteken egész napra a Kopaszi-gátra utaztunk, ahol egy kis futással kezdtünk, hogy megismerjük a környezetet, majd formagyakorlat tanulással folytattuk az edzést. Ekkor a pizza ebédet már mindenki nagyon várta, ezután pedig a mediballal ismerkedtünk. A tábor zárásaként értékeltük a tábort és kihirdettük a csapatverseny eredményét.

Fotók: <<Ide kattints>>