Személyi edzés

Csapatunknál személyi edzésekre is van lehetőség a XI. kerületben.

Egyéni időbeosztással, személyre szabott edzéssel (karate, erőnlét, stb.) várjuk az érdeklődöket.

Érdeklődni a Kapcsolat menüpont alatti elérhetőségeken lehetséges. 

Felnőtt csoportok

Kezdő és haladó felnőtt csoportunk edzései ugyanabban az időpontban vannak megtartva, azonban külön edző irányítása alatt működnek. A kezdő, vagy újrakezdő érdeklődöknek így nem kell tartaniuk tőle, hogy olyan edzésmunkába csöppennek, amely túlzottan meghaladná a képességüket.

Haladó csoportunk edzéseit kék övtől ajánljuk, ahol fekete övesekkel és felnőtt versenyzőkkel is együtt lehet edzeni.

A normál edzéseken kívül plusz küzdelmi, formagyakorlat és zsákedzésre is lehetőség, hogy mindenki megtalálja a helyét a csapatunkban!

Gyerek (5-12) csoportok

Gyerekcsoportjaink edzésein kiemelten figyelembe vesszük az életkori sajátosságokat, amelyek alapján az adott életkorban leginkább fejleszthető területekre helyezzük a hangsúlyt. A kezdő csoportoknál is megjelennek már a sportág specifikus gyakorlatok, de elsősorban a megfelelő alapokra helyezzük a hangsúlyt (figyelem, egyensúly, mozgás koordináció). A fizikai mellett a mentális és érzelmi oldal fejlesztésével is folyamatosan foglalkozunk.

Hétköznapi edzéseken túli programlehetőségek:

  • övvizsga,
  • versenyek: házi verseny (kezdőknek „csipeszharc”), majd haladóknak már országos versenyeken való részvételi lehetőség,
  • edzőtáborok: napközis táborok a kisebbeknek, ottalvós táborok a nagyobbaknak,
  • csapatépítő programok: kirándulás, bográcsozás, felnőtt versenyek látogatása.

Számtalan cikkben kifejtették már, hogy miért érdemes gyerekkorban elkezdeni a harcművészetet. Íme néhány példa:

http://tudnodkell.info/51-erv-ezert-tanuljon-gyermekunk-harcmuveszetet/ 

http://divany.hu/kolyok/2015/07/16/karatezni_akar_a_gyerek_mindenki_jobban_jar_ha_engedi/ 

http://fightermagazin.hu/karate-kid-iii-a-mozgaskoordinacio-pelda-nelkuli-fejlodeseert/

Kezdő és középhaladó gyerek edzések videója:

Haladó gyerek edzések videója:

Nyári napközis táboraink összefogaló videója:

Ifjúsági (12-17) csoportok

Ifjúsági csoportunkba a teljesen kezdő 12-17 éves fiatalokat is várjuk, ahol együtt edzhetnek a már több éve karatézó hasonló életkorú társaikkal. A haladó gyerekek közül sokan már több éve sikeresen versenyeznek.

Az edzéseket a kezdőknek is szívesen ajánljuk, hiszen a csoport munkáját több edző is egyengeti, így lehetőség van a felzárkózásra.

A normál edzéseken túl küzdő, formagyakorlat és zsákedzésre is van lehetőség, hogy mindenki megtalálja a helyét a csapatunkban!

Általános információk

A tagfelvétel folyamatos, várjuk a kezdők és az újrakezdők jelentkezését!

Edzéshelyszíneink mindegyike a XI. kerületben található:

  • BGE, Lengyel Gyula Kollégium
  • Újbudai Ádám Jenő Általános Iskola
  • Újbudai Bocskai István Általános Iskola
  • Carl Rogers Általános Iskola
  • Bánk Bán utca 7.

2024. tavaszi edzésrendünk:

Ujbuda karate edzesrend 2024.02.12 tol

We use cookies
Weboldalunkon sütiket használunk. Ezek egy része elengedhetetlen az oldal működéséhez, míg mások segítenek nekünk ezen az oldalon és a felhasználói élményen (nyomkövető sütik). Ön eldöntheti, hogy engedélyezi -e a cookie -kat vagy sem. Kérjük, vegye figyelembe, hogy ha elutasítja őket, előfordulhat, hogy nem tudja használni a webhely összes funkcióját.