Európa-bajnokság előtti gondolatok - Lukács Marcell

2021.11.13 14. marci

2021.11.13 14. marci
November 13-14. között Romániában, Nagyváradon kerül megrendezésre szervezetünk 2021. évi Utánpótlás Európa-bajnoksága, ahol 6 versenyzőnk fogja képviselni az egyesületet és Magyarországot!

Az alábbiakban Lukács Marcell gondolatait olvashatjátok a felkészüléssel és az Európa-bajnoksággal kapcsolatban. 

  • Hogy sikerült a felkészülésed, hogy érzed magad most?

A felkészülésem nem teljesen úgy történt ahogy szerettem volna, ugyanis az utolsó heteknél több betegség is követte egymást. Ezt leszámítva viszont nagyon jónak mondanám, mert végig edzettem a nyarat és az iskola kezdetére sem csökkentettem igazán az edzések számát.

  • Ez az első Európa-bajnokságod. Milyen érzésekkel indulsz Romániába?

Ez lesz az első Európa bajnokságom, így nem tudom, hogy ilyen nagy versenyen mire számíthatok és mennyire lesz más mint a megszokott. Mindenesetre, én ugyan azzal a mentalitással megyek a versenyre és a küzdelmeimre mint eddig, csak most fog a legjobban számítani az eredmény. Az biztos,hogy mindent kiadok magamból, amit tudok.

  • Mit jelent neked az, hogy most válogatottként Magyarországot képviselheted?

Sokat jelent nekem, hogy válogatottként képviselhetem Magyarországot, ez is csak még több motivációt ad nekem.

  • Az Európa-bajnokság után mivel lennél elégedett? Milyen értékelést szeretnél mondani, illetve hallani magadról?

Akkor lennék elégedett, ha olyan küzdelmeket tudnék csinálni, amiben az egész versenyfelkészülésem munkája látszódik és mindent ki tudnék adni magamból. A célom pedig az első hely.

We use cookies
Weboldalunkon sütiket használunk. Ezek egy része elengedhetetlen az oldal működéséhez, míg mások segítenek nekünk ezen az oldalon és a felhasználói élményen (nyomkövető sütik). Ön eldöntheti, hogy engedélyezi -e a cookie -kat vagy sem. Kérjük, vegye figyelembe, hogy ha elutasítja őket, előfordulhat, hogy nem tudja használni a webhely összes funkcióját.